Javul a magyar fürdőhelyek vízminősége

Brüsszel, 2012. május 25.
A kitűnő és a rosszminőségű fürdővizek aránya is növekedett Magyarországon 2011-ben – állapította meg az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége. A szervezet szerint alapvetően egyre tisztábbak a tenger- és tóparti fürdőhelyek Európában.
A Magyarországon működő 228 élővízi fürdőhely 55,7 százaléka (127 fürdőhely) tökéletesen megfelelt a vízminőséggel kapcsolatos európai uniós előírásoknak, azaz ezeken a helyeken „kitűnő minőségű” a tó, vagy a folyó vize. Mindezt az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége (EEA) állapította meg, a szokásos éves teljes körű vízminőségi felmérése során. Egy évvel korábban, 2010-ben a magyar fürdőhelyeknek csak a 44%-kát sorolták a kitűnő kategóriába, ezért a Bizottság elemzése szerint Magyarországon jelentős mértékben javult a fürdővizek minősége.
 
A tavalyi 16 százalékhoz képest idén már csak a természetes strandok 7,9%-át nyilvánították „jó minőségűnek”, és csökkent az úgynevezett „elégséges” vízminőségű strandok száma is. Egyre több fürdőhely van viszont, amely nem felel meg a fürdővizek minőségéről szóló irányelv (2006/7/EK) előírásainak. 2010-ben 5 fürdőhelyről állapították meg, hogy rossz minőségű, tavaly pedig már hétről. A rossz minőségű fürdőhelyek aránya így 2-ről 3,1 százalékra emelkedett egy év alatt.
 
Jelentősen nőtt emellett Magyarországon azoknak a fürdőhelyeknek a száma, amelyek tavaly újonnan alakultak, átalakították őket, vagy éppen a szigorított szabályok szerint ilyen-olyan okból nem tudták levenni a megfelelő mintákat a strandokon. 23,7-ről 34,3 százalékra emelkedett az ilyen módon a statisztikákból kimaradt strandok aránya, ezeket ugyanis ilyen formában nem is tudták figyelembe venni a vízminőség ellenőrzésekor.
 
Mindent összevetve azonban fokozatosan javul a magyar, és az európai fürdővizek minősége is. Európai összehasonlításban az EU 27 országában lévő tengeri, tó- és folyóparti fürdőhelyek 92,1 százaléka megfelel az uniós vízminőségi előírásoknak. 77,1 százalékuk kitűnő minőségű, ami 3,5 százalékpontos javulás 2010.hez képest; a rosszminőségű strandok aránya lényegében nem változott. A 2010-es 1,7 után 2011-ben 1,8 százalék volt, ami a 22 000 összes fürdőhelyet tekintve mindössze 300-400 strandot jelent.
 
2011-ben 207 fürdőhelyet kellett bezárni a nem megfelelő európai uniós előírások miatt, 57-tel többet, mint 2010-ben. A Bizottság szerint a minőségromlások leggyakoribb oka a heves esőzések és a közeli építkezések. Mindkettő jelentős mértékben tudja szennyezni az élővizeket – állapította meg a környezetvédelmi ügynökség.
 
A legjobb eredménnyel a ciprusi, a görög, a horvát és a máltai strandok büszkélkedhetnek. Ezekben az országokban nem is találtak az EEA szakemberei olyan fürdőhelyeket, amelyek vizének minősége rossz lenne. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy a négy ország fürdőhelyeinek nagy része tengerpart, és kevés tó-, valamint folyóparti strand üzemel a területükön, a tengerparti vizek minősége általánosan is jobb.
 
Az uniós tagországok teljesítményét elemezve kitűnik, hogy Magyarország az utolsó harmadban van a fürdővizek minőségét tekintve. Az 55,7 százalék jelentősen elmarad a 76 százalékos uniós átlagtól.
 
Hollandiában a legrosszabb a helyzet. Földrajzi elhelyezkedése okán Hollandia területarányosan is rendkívül sok tengerparti és tó-, valamint folyóparti fürdőhellyel rendelkezik. Ezek 10 százaléka ugyanakkor nem éri el az uniós vízminőségi előírásokat. Hasonlóan rossz a helyzet a bolgár, a lett, a luxemburgi és a belga strandokon.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • A "harmadik sebességre" is kész Orbán a hiányeljárás megszüntetéséért
  • A vállalkozások rezsijén is faragna a kormányfő
  • Több eszközzel is lehetne csökkenteni az európai energiaárakat
  • Rövidesen befellegezhet a banktitoknak az Európai Unióban
  • Kétszáz módosítót nyújtott be a Fidesz a Tavares-jelentéshez
  • Éves jelentést készíttetne a sajtószabadság helyzetéről az EP
  • Majdnem végleges: 2014. május végén lesznek az EP-választások
  • Schulz csak a Jobbikra utalt vitatott nyilatkozatában
Twitter
Facebook