Eljárást indít az EU a cafeteriarendszer miatt

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság csütörtökön a cafeteria-rendszer átszervezése miatt. A kormánynak mindössze egy hónapja van arra, hogy meggyőző érveket sorakoztasson fel Brüsszel számára az igaza mellett.
Az uniós jog vélt megsértése miatt eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a cafeteria-rendszer január 1-jei átszervezése miatt. A belső piaci EU-biztos szóvivője jelezte, hogy a kormánynak négy hete van arra, hogy válaszoljon a testület által elküldött felszólító levélre.

Stefaan De Rynck a BruxInfo kérdésére kifejtette, a Bizottság az elmúlt hónapok intenzív levélváltását követően is aggódik a cafeteriapiacon bevezetett korlátozások miatt. "A célunk az, hogy a piacon szolgáltató cégekre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak."

A testület már februárban úgy tájékoztatta a BruxInfót, hogy aggályai vannak az új cafeteria-rendelkezésekkel kapcsolatban, és egyelőre tájékoztatást vár a kormánytól. A Bizottság akkor jelezte, több szempontból is vizsgálják az új rendszert.
 
"Egyrészt azt, hogy maga a jogszabály, másrészt pedig azt, hogy az ebből fakadó gyakorlat korlátozza-e a szolgáltatások szabad letelepedéséről és nyújtásáról szóló uniós jogszabályokat" - mondta el februárban a BruxInfónak a belső piaci EU-biztos akkori szóvivője. Hozzátette, főként abból a szempontból folyik a vizsgálat, hogy a jogszabály, és az állam által folytatott gyakorlat diszkriminatív hatással van-e egyes vállalkozókra, vagy vállalkozói körre.
 
Chantal Hughes nem árult el további részleteket a vizsgálatokkal kapcsolatban, mindössze annyit közölt, hogy "azokat a rendelkezéseket vizsgálja a Bizottság, amelyek piaci panaszok szerint hátrányos adófeltételeket szabhatnak a nem belföldi szolgáltatóknak". Emellett azokról a gyakorlatokról is szó van, amelyek "de facto eltántoríthatják a nem belföldi szolgáltatókat attól, hogy belépjenek a magyar piacra, vagy éppen tovább folytassák magyarországi étkezésiutalvány-kibocsátási tevékenységüket".
 
A rendszer
 
Január elsején lépett hatályba a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása, amely 19,04%-ról 30,94%-ra növelte a cafeteria-juttatások kedvezményes adókulcsát. A jogszabály viszont megállapítja, hogy általánosan felhasználható étkezési utalványt a kedvezményes kulcsú adózási feltételekkel január elseje óta csak a Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsáthat ki, és a törvény nevesíti is annak fő termékét, az Erzsébet-utalványt. A munkáltatók tehát 30,94%-os adószint mellett adhatják az Erzsébet-utalványt a munkavállalóiknak.
 
Ugyanígy a 30,94%-os kulccsal adózó juttatások között nevesíti a törvény a Széchenyi Pihenő kártyát, amelyet viszont szintén csak a kormányrendeletben meghatározott szolgáltatók bocsáthatnak ki.
 
A piac többi szereplője nem bocsáthat ki Erzsébet-utalványt, ugyanilyen célú tikettet viszont igen. Mindezt viszont már csak magasabb, 51,17%-os adószint mellett adhatják a munkáltatók a dolgozóiknak. Egyes értelmezések szerint az állam monopolizálta az étkezési jegykibocsátást, szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy erről szó sincs, a piac szereplőinek ugyanis senki nem tiltotta meg, hogy ilyen utalványokat bocsássanak ki, az viszont már kétségtelen, hogy a kedvezményes adókulcs csak az állami alapítvány által kibocsátott Erzsébet-utalványra vonatkozik.
 
A Bizottság korábban közölte, hogy elsősorban piaci panaszok nyomán kezdte vizsgálni a magyar utalványrendszert. A magyar cafeteriapiac több mint 90 százalékát korábban francia tulajdonú vállalkozások uralták. A jogszabály ugyanakkor a legmagasabb szinten is vihart kavart: Nicolas Sarkozy korábbi francia államfő tavaly decemberben levélben kérte a kormányfőt az akkor még hatályba nem lépett törvény visszavonására.
 
Az Európai Bizottság az év elején eljáráson kívül próbálta rendezni a problémát, miután maga is úgy vélte, hogy belső piaci jogszabályokba ütközhet a magyar törvény. A testület és a kormány az elmúlt hónapokban több levelet is váltott egymással, ezek viszont nem nyugtatták meg a Bizottságot, ezért indítja meg az eljárást csütörtökön Magyarország ellen.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Győri Enikő: csak a Bizottság adhat kötelező érvényű ajánlásokat
  • Hollande szerint a megszorítás okolható a recesszióért
  • Közel 200 milliárdot kaptak már a programországok
  • Tárgyalhat a Bizottság Svájccal a kamatadó kiterjesztéséről
  • Két lépcsőben módosítják a 2013-as büdzsét
  • Eltűnhetnek az 1 és 2 eurócentes érmék
  • A Mastercard után a Visa is csökkentené a bankközi díjait
Twitter
Facebook